A Honda is átáll a turbómotorokra?

2014.11.19. 14:11

Brazíliában, a SAE Brazil nemzetközi konferenciáján derült ki, hogy a Honda teljes motorpaletta-reformra készül: akár háromféle motorral kiválthatják az aktuális palettát.

Az Európában évek óta tomboló turbósítás és hengerűrtartalom-csökkentés néhány éven belül a Hondánál is felütheti a fejét. Ha minden igaz, háromféle turbómotor készül, de ez elég is lehet a teljes teljesítmény-paletta lefedésére. A legkisebb egy hasonló ezres háromhengeres lesz, mint a Ford egyliteres Ecoboostja, vagy az Opel vadiúj háromhengerese. A csúcsteljesítménye állítólag 140 lóerő körül alakul, azaz hasonlóan erős lesz, mint a jelenleg használt 1,8 literes, változó szelepvezérlésű szívómotor, de persze kisebb teljesítményű változatok is várhatók. Ahol ennél nagyobb teljesítmény kell, ott az 1,5 literes turbós négyhengerest használhatják: ez akár 200 lóerőig jó lehet.

Így a Jazztől az Accordig az összes modellt kiszolgálhatja e két turbós benzinmotor és az egy szem 1,6 literes turbódízel, világszerte. Bár szükség nem volna rá, készül egy harmadik turbómotor is: a Civic Type-R-ben alkalmazott 2 literes, amely az ígéretek szerint legalább 300 lóerős lesz. Ez is felbukkanhat többféle Honda típusban, ha végre elkészül, bár a Honda évek óta csak beszél róla, a gyártás beindítását viszont halogatják.