Taxisokat vettek őrizetbe, mert megtámadtak egy Uber-sofőrt

2014.11.23. 09:13

Halálos fenyegetést kapott az Uber közösségi sofőrszolgálat egy madridi sofőrje. A hazánkban két hete indult rendszert világszerte vegyesen fogadták, de a spanyol az első ismert eset, ahol rendőrségi intézkedésig fajult az érdekütközés.

Őrizetbe vettek Spanyolországban öt taxisofőrt, mert üldözték és halálosan megfenyegették az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás egyik alkalmazottját - jelentette a spanyol sajtó szombat éjjel a rendőrség közlésére hivatkozva. A taxisok Madridban vették üldözőbe áldozatukat, megállásra kényszerítették, majd megfenyegették. Cégük szóvivője szerint mindazonáltal csak azt akarták megtudni, hogy pontosan kicsoda, mert panaszt akartak emelni ellene.

A madridi taxisok szövetsége néhány héttel ezelőtt arra sürgette a városvezetést, hogy lépjen fel hatékonyan az Uber ellen. Németország egyes városaiban már hoztak az Uber működését korlátozó döntéseket, és a rendszer más országokban is éles tiltakozásokat váltott ki. A taxisok szerint tisztességtelen konkurenciáról van szó, amely torzítja a piaci versenyt, és veszélybe sodorja a hivatásos személyfuvarozók megélhetését.

Az amerikai központú Uber Európa sok országában jelen van. A szolgáltatás lényege, hogy a rendszeréhez csatlakozó (hivatásos vagy akár nem hivatásos) autósok és leendő utasaik okostelefonra letölthető alkalmazáson keresztül, közvetlenül találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik.