Ez lenne a Hyundai fiatalos kisautója

2014.12.10. 15:54

A Hyundai is megpróbálkozik azzal, amivel előtte már sok más gyártó: egyetlen típusból két, egymástól feltűnően eltérő változatot készítettek. Az i20 ötajtós kivitelét elég egyszerűre szabták, de a háromajtóst megpróbálták láthatóbbá tenni néhány formai megoldással. Akár be is jöhetett volna, a szándék legalábbis látszik, de az első fotók alapján egyelőre nem látszik, hogy miért venne bárki ilyen háromajtóst a célszerűbb ötajtós helyett.

Nem mintha a Hyundai német tervezői ügyetlenek volnának, akad néhány egész pofás modell a kínálatban, de az i20 Coupénál válik egyértelművé, hogy nem volt egészen tiszta a szándék. Az ötajtós még bőven jó VW Polo-riválisnak – bár egy Fiestánál ezerszer jellegtelenebbnek tűnik – hisz célszerű, a koreaiakat ismerve tisztességes minőségű, és nem zavar sok vizet, de úgy tűnik, a egy ilyen közel láthatatlan autóból még sok átalakítással sem sikerült igazán vérpezsdítő járművet faragni. Pedig csináltak neki előreugró hűtőmaszkot, vaskos sárvédő-szélesítést előre és szokatlan sárvédő-domborítást hátulra, a hátsó ajtóoszlop formája pedig kifejezetten szokatlan, de így sem múlik az érzésünk, hogy egy még sokkal durvább raliváltozat kellene, és néhány világbajnoki cím, hogy felfigyeljenek rá a fiatalabbak.

Egyelőre a motorválaszték sem különösebben érdekes, a megszokott szívó benzineseket és turbódízeleket kínálják az i20 kétajtós változatához. Az 1,25 literes benzinmotor 84, az 1,4 literes kerek 100 lóerős, a háromhengeres dízelmotor 1,1 literes és 75 lovas, a négyhengeres pedig 1,4 literes és 90 lovas. Az 1,25 literes alapváltozatot ráadásul ötfokozatú váltóval adják majd, a többihez szerencsére van hatsebességes. Automata változat viszont csak egy lesz, 1,4 literes benzinmotorral és négyfokozatú váltóval. Erősebb változat egyelőre nincs, bár a Hyundai-Kiának van egy nagyszerű 1,6 literes turbómotorja, amellyel nyilván készíthetnének egy sportváltozatot, de egyelőre nem tudni, hogy elég merészek-e hozzá.

Az i20 háromajtós változata jövő tavasszal érkezik – akkor majd elválik, hogy sikerül-e több vásárlót szerezni vele, mint az előző változattal.