Három új motor készül az Alfa Romeónál

2014.12.17. 13:02

Sergio Marchionne, a Fiat vezére ejtett el néhány információ-morzsát az Alfa Romeo új motorjairól. Egy dízelből, és két benzinesből áll össze a teljes motorkínálat, igaz, ezek mindegyike könnyen változtatható teljesíményű turbófeltöltős gép lesz.

A legerősebb motor a Ferrari segítségével fejlesztett V6-os turbómotor egy változata lesz. A Maseratikból ismert hathengerest itt 2,9 literesnek hívják majd, és akár 480 lóerőt is ki lehet majd hozni belőle. Persze ebből is többféle teljesítményű kivitel készülhet – valószínűleg lesz kevésbé hegyes, 300-350 lóerős változat is. Ennél egy fokkal még érdekesebb lehet a kétliteres négyhengeres, amely egyébként az 1,8 literes Fiat turbómotort is leválthatja, sőt, a Chrysler kínálatában is szerepet kaphat. A Global Medium Engine-nek nevezett motor teljesítménye a Multiair szelepvezérléssel és turbófeltöltéssel 180 és 330 lóerő közt változhat a becslések szerint. A Fiat emellett egy új dízelmotort is fejleszt az Alfa Romeo számára, valószínűleg a meglevő kétliteres alapjaira építkezve. Ez 2,2 literes, 135 és 210 lóerő közti teljesítménnyel – ez utóbbi szintet nyilván két turbóval tudják elérni.

Az új motorokra részben nyilván az aktuális környezetvédelmi és szén-dioxid-kibocsátási előírások miatt volt szükség, de így arra is esély van, hogy a korábbi motorokkal kapcsolatos kritikákat el tudják hallgattatni. Az 1,8 literes turbós négyhengeres például kifejezetten iszákos motor hírében áll, ami nyilván kellemetlen, főleg úgy, hogy a 159 utódjától drasztikus eladás-növekedést, és a márka helyzetének gyökeres megváltozását várják.