Új Škoda Superb, alig álcázva

2014.12.17. 15:39

Valamikor azért is szerettük a Škoda autóit, mert megbízható VW technikát kínált, kicsit más köntösben. Most viszont olyan, mintha megörökölték volna az Audi és a VW autótervező automatáit, amelyek ugyanazt a formát állították elő különböző méretekben.

A Superb először egy hosszabb Passat volt, aztán egy tágas, de ormótlan, de elég célszerű jószág. A harmadik generáció viszont az egységesítés jegyében született – legalábbis erről árulkodnak a legújabb kémfotók. Ezeken már csak az autó elejét és hátulját ragasztgatták le tessék-lássék módon, viszont a karosszéria formája jól látszik. Kétszer kellett megnéznünk, hogy megállapítsuk, ez nem egy új Octavia, annyira követték a Škoda új egyenruha-fazonját. A méretek persze látszanak, ha alaposan megnézzük a fotókat – a kilincsek, a kerékcsavarok, a rendszámtábla mérete árulkodik – de úgy tűnik, a VW csoport uniformizálási hajlama itt is teljesen eluralkodott: a Rapid, az Octavia és a Superb tényleg csak méretben különbözik majd.

Az eddigi Superbek célszerű erényeiből persze nem engedtek, vagyis nem sokat: a harmadik generáció két centivel szélesebb és öttel hosszabb lett, az eddig is képtelenül hatalmas lábtér pedig még nyolc centivel bővül, ami már tényleg feleslegesen hatalmasnak tűnik. Kis visszalépés, hogy az ötödik ajtó már nem az a duplán nyíló szerkezet, mint korábban, de a lépcsős hátú forma ellenére most is együtt nyílik a csomagtérfedél és a hátsó szélvédő, ami könnyű pakolhatóságot ígér. A csomagtartó mérete is tisztességes, 625 liter alaphelyzetben és 1760 liter lehajtott hátsó ülésekkel.

Bár a Škoda már eddig is közölt vázlatokat, sőt, a napokban az autó orrát és övvonalát is megvillantották, az autó internetes bemutatóját csak február közepén tartják, élőben pedig március elején, a Genfi Autószalonon lehet majd élőben megtekinteni a gyártásra kész autót. A forgalmazás ennél is később, várhatóan 2015 nyarán indulhat Európában.