Útdíjkisokossal olt tüzet a NÚSZ

2015.01.02. 15:41

A kisember számára leginkább érthető közlésmódot választotta a január 1-jén életbe lépett új útdíjakkal kapcsolatos kérdések tisztázására a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ). A kérdezz-felelek-féle szájbarágó hatékonysága felöl nincs kétségünk, az már kevésbé érthető, hogy mindezt miért utólag kapjuk az arcunkba. A NÚSZ megkezdte a tűzoltást, ma megjelent útdíjkisokosuk itt elérhető.

Ne szépítsük: a NÚSZ-nál is érzik, hogy ez így nagyon nem volt rendben. Kezdve onnan, hogy december 10-én kiderült, fizetős lesz az M0 és több más, eddig ingyenes autópályaszakasz egészen odáig, hogy a változást egy filctollal rajzolt térképen (magyartalan jelmagyarázattal) ismertették meg velünk, másfél nappal az érvényessége előtt. Nem mellesleg csavartak egyet a furgonok, kisbuszok, pickupok díjszabásán is, de ezt már csak az hallotta meg, aki nagyon fülelt.

Nem vállal nagy kockázatot, aki azt mondja, a döntést hatástanulmány nélkül nyomták végig az országgyűlésen. Lett egy valamekkora lyuk a költségvetésben – be kellet tömni. Majd – mintha a fejetlenség nem lett volna kalkulálható következménye rohamtempóban végigcibált díjasításnak – január 1. éjfél után másfél nappal a NÚSZ kiadta kisokosát. A végrehajtó tehát meghallotta a nép hangját, huszonnyolc pontba szedett támaszuk valószínű a nap egyik legaktívabb url-je. Eközben választott politikusaink az oldalvonalról figyelnek, remélve, hogy arcvesztés nélkül kezdhetik az évet, amelynek várhatóan nem ez az utolsó vérforraló pénzbehajtása.

Aki a fenti rövid ajánló után nem kapott kedvet, hogy megtudja, mennyit spórolhat, ha megyei matricát vesz, vagy azt, hogy érdemes-e év közben kiváltani azt, az olyan homokvárra építetett érvektől fosztja meg magát, minthogy a díjmentes szakaszok igazságosabb helyzetet teremtő megszüntetése nem vezet az autópályák elkerüléséhez. Ergó: nem lesz dugó a kerülőutakon. Pusztán azért, mert a kerülés mindenhol súlyos időveszteséggel, és a hosszabb megtett út miatt a havi 400 forintnál jelentősen magasabb többletköltséggel jár. Ergó: vagy fizetsz a matricáért, vagy eltankolod azt a pénzt.

A HVG találata.