Végtelen sokféle lehet az új Viper GTC

2015.01.10. 06:35

Nem nagyon fogy a Dodge szupersportkocsija, és erről leginkább az ára tehet: nagyjából ugyanazt kínálja, mint a Corvette, jóval drágábban. Erre próbál most gyógyírt keresni a gyártó: ha már drága, legyen egyedibb az autó, mint a konkurencia.

A tervek szerint a GTC 8000 fajta színben, 24 ezer különféle díszítéssel és csíkozással, tízféle kerékkel, tizenhat belső kialakítással és hatféle légterelő-készlettel kínálják. Ezzel a Dodge tulajdonképp csak kihasználja azt a lehetőséget, amit a kis sorozatú gyártás kínál: minimális többlet-időráfordítással minden autót egyedivé tehetnek. Ráadásul az egyedi gyártás folyamatáról be is számolnak majd a vásárlóknak: a 140-160 órás fényezési folyamatról például részletes dokumentáció is készül majd. Valószínűleg nem véletlen, hogy a Dodge új módszerei nagyon emlékeztetnek azokra, amelyekkel a Ferrari operál már évek óta, hisz mindkét sportkocsigyár a Fiat érdekkörébe tartozik.

A Viper GTC persze nem olcsó, Észak-Amerikában 94 995 dollárt – átszámítva 25,4 millió forintot – kérnek egy-egy példányért, míg a Corvette legerősebb változata is hazavihető 78 ezer dolláros, azaz szűk 21 milliós áron. Most azonban már mondhatják, hogy ez az autó szinte végtelen testre szabhatóságával többet kínál a vevőnek, mint a Chevrolet teljesítményben és használhatóságban nagyon hasonló, mégis olcsóbb Corvette Z06-osa.