Idén jön a Bentley talyigája

2015.01.21. 17:41

Eldőlt: Bentayga lesz a neve a Bentley SUV-jának, amelynek tanulmányával három éve sokkolták a világot. A széria változatot még idén bemutatják, néhány műszaki részletet pedig már el is árultak.

A Bentley dömperéről a nevén kívül annyit lehet tudni, hogy 320 km/h körüli végsebességre tervezik, és W12-es, V8-as, illetve konnektoros hibrid hajtásláncokkal készül majd. A Volkswagen csoport összes márkájával azonos platformra épül, vagyis Touaregtől Cayenne-ig, Audi Q7-től Lamborghini Urusig hasonló technikát tolnak az SUV-k alá. A Bentley a neki dukáló teljesítmény mellett luxusban emelkedik majd a többi fölé, de hogy milyen ábrázattal hozzák majd ki, egyelőre féltve őrzött titok.

A 2012-es Genfi Autószalonon kiállított tanulmányt azonnal kukázták, miután a közönség nagy része kezébe temette arcát. Luc Donckerwolke, aki átvette a formatervezést, elölről kezdte a rajzolást, és mindenkit megnyugtatott, a Bentayga teljesen más lesz, mint az EXP-9F koncepció.

Az SUV gyártására már felkészültek a gyártó angliai központjában, Crewe-ban, és azt ígérik, hogy még idén megtartják a hivatalos bemutatót, jövőre pedig már kapható lesz a legbrutálisabb Bentley.