Eldőlt: tényleg hibrid lesz a Nissan GT-R

2015.02.01. 11:20

Ha valakinek még kétségei lettek volna, most már biztosra veheti: a következő generációs Nissan GT-R hibrid lesz. Ez a döntés persze még a japán sportkocsi rajongótáborát is alaposan megosztja, de a konkurensek új modelljeit elnézve a mérnököknek talán nem is igazán volt más választásuk.

Nem is olyan régen még arról pletykáltak, hogy a Nissan utód nélkül hagyja a Godzilla becenevet viselő gépet. Nem sokkal később aztán szóba került a hibridhajtás bevezetése, majd Andy Palmer, a vállalat alelnöke meg is erősítette ezeket a terveket az Autocarnak adott interjújában. Most egy másik elöljáró is alátámasztotta a hibrid GT-R-ről szóló értesüléseket: Shiro Nakamura, a Nissan kreatív igazgatója.

Nakamura szerint a GT-R-utódhoz a Concept 2020 Vision Gran Turismo tanulmányból meríthetnek majd ötleteket. Azt azonban ő is egyértelműen cáfolta, hogy középmotoros felépítésre váltanának. A sportkocsi vezető tervezőjére, Kazutoshi Mizunóra hivatkozva azt mondta, a GT-R mindig is orrmotoros, két plusz kétüléses kupé volt, és az is marad.

A hibridhajtásról részleteket azonban egyelőre Nakamura sem árult el. Egyelőre az tűnik az egyik legvalószínűbb opciónak, hogy megtartják az ikerturbós, 3,8 literes V6-ost, amelyhez hozzácsapnak egy 140 lóerő körüli villanymotort. Ez az alapkivitelnél is közel 700 lovas teljesítményt jelentene, a Nismo-változatoknál pedig még megdöbbentőbb számokat kaphatnánk. A megnövelt teljesítmény mellett pedig egyenletesebb teljesítmény-leadást érnének el a módosítással – ez pedig segíthet a nürburgringi körrekordok hajszolásában.

A vállalat vezetői egyébként teljesen elégedettek a Nissan GT-R eladásaival, éppen ezért nem is kapkodnak az utód bevezetésével. Nakamura szerint legkorábban 2018-ban érkezhet az R36. Azt nem fűzte hozzá, hogy ezt a koncepcióra, vagy a sorozatgyártású modellre kell-e érteni.