Ez már a vadiúj Lada

2015.02.10. 17:16

A gyártósoron készültek fotók a Lada új kompakt szedánja, a Vesta első példányairól. Az üzemi képek szerint nem lesz sok változás a koncepcióhoz képest.

A Lada a tavaly augusztusi Moszkvai Autószalonon már megmutatta a szériaközeli koncepciót, a kereskedéseket azonban csak az év utolsó harmadában kezdik el feltölteni a Vestákkal. A mostani fotók az izsevszki gyárban készültek, most indult ugyanis a típus próbagyártásna. A kezdősorozat 49 autóból áll majd, a szériagyártást a tervek szerint szeptember 25-én kezdik.

A képek alapján úgy tűnik, sokat már nem módosítottak a tavaly fotózott prototípus, és a Moszkvában bemutatott koncepció óta. A Steve Mattin által tervezett forma megtartotta erős jegyeit, így a Vesta oldalát uraló érdekes vonalú ívek, valamint az orrán látható króm bumerángok sem lettek szolidabbak.

A végső specifikációk még nem ismertek, de jó eséllyel már nem változtatnak a korábban ismertetett kínálaton, így az 1,6 literes négyhengerese egy 87, egy 106 és egy 114 lóerős változattal jöhet. Hogy a fejlesztésben mekkora volt a Renault behatása egyelőre nem tiszta, az autó körüli kérdőjelek közül azonban nem ez a legnagyobb, hanem a piaca. 2,5 millió forint körüli alapárával a Vestának még a tetszhalott orosz autópiacon is lesz keresnivalója, Európa keleti felén azonban még nagyobbat arathatna vele az AvtoVAZ. Már ha elhozzák persze, itt ugyanis a szintén a Renault-érdekeltségű Daciának csinálnának vele közvetlen konkurenciát.