2015.02.16. 18:09

A legszemtelenebb reklámok egyike az évente felbukkanó Rinspeed tanulmány: itt senki nem szól, hogy vigyázzon, a jármű termékmegjelenítést tartalmaz. Pedig szinte csak azt tartalmaz.

A svájci tuningcég, a Rinspeed minden évben bemutat egy tanulmányautót a Genfi Autószalonon, amelynek semmi köze a cég hétköznapi tevékenységéhez, viszont nagyszerű reklámhordozó, és nem csak Frank Rinderknecht vállalkozásának. A tanulmányautó-készítés köré ugyanis nagyszerű üzleti modellt hozott össze a cégtulajdonos: minden egyes példányhoz nagy cégek ötleteit és hozzájárulását kéri – cserébe az autó alkatrészein mindenféle cégnevek sorakoznak.

Az idén a Budii nevű autót állítják ki a Rinspeed standján, amely lényegében egy BMW i3 alaposan átalakítva. Az eredeti formából alig maradt valami, a Rinspeednél teljesen új burkolóelemeket terveztek, csak a jellegzetes ablakbeosztás árulja el, hogy a villanyos BMW az alap. A végeredmény kifejezetten pofás – mindenképp egységesebb jelenség, mint az i3 maga. A lényeg azonban nem ez, és nem is a sportcipős színvilágú belső tér, hanem az autónak az a képessége, hogy képes önmagát vezetni. A felület az utasok felé alaphelyzetben a Harman fejlesztette érintőképernyős felület, amely egyszerre tudja az információs és szórakoztató funkciókat, illetve az utazás célja is ezen keresztül adható meg.

Vezetni tehát nem kell, de lehet a Budii-t – ez utóbbi ráadásul mindkét első ülésből megtehető, mivel a kormánykerék egy Kuka robotkar végén ül, és beállítható balra, jobbra, illetve bebujtatható középre, ha az utasok épp a gépre bízzák az irányítást. Még egy érdekes megoldás, hogy az autó képes a mindenkori útviszonyokhoz igazítani a futómű beállítását a tetőből kiemelhető lézerletapogató segítségével. Ez a felfelé vagy egy méterre kiálló,szelfibotra emlékeztető szerkezet centiméterről centiméterre feltérképezi az út egyenetlenségeit az autó előtt, és az így kapott eredmények alapján állítgatja a rugózás paramétereit.

Az autót alapvetően két személy számára tervezték, így a hátsó ülés helyén fiókokat alakítottak ki két miniatűr elektromos kétkerekű számára. Ezel a Segway-szerű guruló sámlik juttatnák el oda az utasokat, ahová már a Budii sem juthat el. Az i3-as BMW-ből egyébként meghagyták a hajtásrendszert, így az autó maga is tisztán elektromos üzemű.

Az autó elkészítésében persze nem csak a Kuka és a Harmann vett részt, de tucatnyi más vállalat is – a neveik pedig ott olvashatók a Budii ajtaja alatt kialakított szponzor-felületen. Azt persze csak sejthetjük, hogy mindez mekkora üzlet Rinderknecht úrnak, de az egyértelmű, hogy megéri, ha minden évben akad egy csomó újabb név az aktuális tanulmány oldalára, miközben tanulmányautókat manapság már az autógyárak is egyre ritkábban mutatnak be.