2015.02.25. 16:23

A CC már hét éve köztünk van, eredetileg a Passat sorozat tagjaként, a 2012-es felújítás óta önálló típusként, és úgy néz ki, a leglátványosabb Volkswagent megtartják. Erre utal legalábbis, hogy néhány nap múlva bemutatnak egy tanulmányt a Genfi Autószalonon, amely a folytatást vázolja fel.

Egyelőre csak két vázlatot mutattak a CC tanulmányról, ami legfeljebb az autó karakteréből mutathat valamit, az arányait és a részleteket viszont ritkán mutatja be pontosan. Az viszont ezeken is látszik, hogy a VW tervezői igyekeztek valami látványosat alkotni, és nem csak a Polo-Golf-Passat trió egyenruháját megismételni. A legjellegzetesebb megoldással az autó orrán találkozunk: a megszokott vízszintes hűtőrácsot lefelé, és a fényszórókban is tovább folytatva sikerült az összképet sokkal garesszívabbá tenni, és ha ezeket a vonásokat nem csépelik el a jövőben, talán érdekesek maradnak, míg a széria CC utódja megérkezik.

A nagy különbség az elődökhöz képest, hogy az új CC tanulmány hosszabb tetőt kapott: az Audi A7 mintájára szinte ötajtós módjára az autó hátuljáig nyúlik a tetővonal. Ez akár jól is állhat a gépnek, bár túl nagy bátorság lenne bármit is mondani a vázlatok alapján, amelyek sokszor egész drasztikusan torzítják az arányokat.

Az egyéb részleteket várhatóan a Genfi Autószalonon – pontosabban az azt megelőző estén, a VW Group Night nevű eseményen – ismerhetjük meg, ahol a VW csoport összes újdonságát egyszerre öntik a nyilvánosság elé. Ott nyilván azt is elmondják majd, hogy milyen műszaki tartalmat kapott a CC tanulmány, és hogy milyen terveik vannak vele a jövőre nézve.