Legyilkolnák a VW Beetle-t?

2015.03.11. 11:50

Az ma már közismet tény, hogy a Volkswagen durva költségcsökkentésbe fogott, hogy elérje a konkurensek nyereségességét. Így kidobálnak néhány, az eladások alapján lényegében felesleges típust és típusváltozatot. Így az Eos és a Polo háromajtós változatának sem lesz utódja. A Spiegel azonban azt is tudni véli, hogy a Beetle is az áldozatok között lehet, ami minimum meglepő.

A második Új Bogár generáció ugyan nem hozta az elődmodell korai sikerét, de tavaly azért eladtak belőle 29 ezret csak Európában, egy évvel korábban pedig 36 ezret – ez pedig nem rossz ahhoz képest, hogy a típust Mexikóból kapjuk, ami azért drágítja az itteni forgalmazást, nem is olyan rossz eredmény, ráadásul világszerte elfogy a típusból durván százezer példány évente. A Beetle ráadásul arculatépítő modellnek számít, épp ezért az előd gyártását még évi 40 ezres eladás mellett sem állították le, inkább elkészítették az utódját.

Vannak a VW palettán kevésbé sikeres, azaz nagyobb veszélyben levő típusok – amilyen a Scirocco, amelyből Európában tavaly alig több, mint tízezer fogyott – amelyeknek a neve egyelőre fel sem merült a VW halállistájával kapcsolatban. Így az az érzésünk, a Spiegel híre a Beetle nyugdíjazásáról nem sokkal több alaptalan spekulációnál. Közvetlen anyagi szempontból a VW persze sokkal jobban járna, ha minden rétegmodelljétől megszabadulna, és csak azokat tartaná meg, amelyekből évente legalább félmilliót el tud adni, de az már számtalanszor bebizonyosodott, és ezzel nyilván a Volkswagen döntéshozói is tisztában vannak, hogy a rétegmodellek hosszú távon, a márka arculatának formálásával nagy hasznot hajthatnak, még úgy is, ha a gyártás maga nem hoz pénzt, vagy akár veszteséges.

A gyártó talán még jobban járna, ha a Beetle köré olyan típuspalettát kreálna, amilyet a BMW a Mini, vagy a Fiat az 500-as köré – korábban erről is hallottunk pletykákat – bár az azért nem látszik nagyon valószínűnek, hogy épp most, a költségcsökkentési intézkedések közepedte szánnák el magukat egy ilyen költséges és kockázatos lépésre.