Elkészült az első új Superb

2015.03.14. 18:34

A Škoda hosszasan csigázta az érdeklődést csúcsmodellje, a Superb legújabb generációjának bemutatása előtt. Egy hónappal ezelőtt azonban végre teljesen leleplezték az autót, amelyről egyúttal minden lényeges információt is közzétettek.

A csehországi Kvasiny üzemében a napokban nagy volt az ünneplés, ugyanis legördült a gyártósorról az első sorozatgyártású példány, amellyel természetesen a dolgozók azonnal le is fényképezkedtek. A gyárat egyébként egy komolyabb beruházással készítették fel a Superbek összeszerelésére – csak az új, modernebb karosszéria-részleg 66 millió dollárba került.

A létesítmény egyébként mintegy 4500 embernek ad munkát, és a Yetivel, valamint a Roomsterrel együtt közel 170 ezer darabos az éves termelése. A gyáriak reményei szerint a Superb meghatározó tényező lesz majd saját kategóriájában. A forgalmazást idén júniusban kezdik meg, a tervek szerint pedig hamarosan bemutatják a kombi változatot is.