Elkészült az új Jaguar XF

2015.03.25. 13:40

Annak idején az XF volt az első friss stílusú Jaguar, de a bemutatása óta már nyolc év telt el, így a britek elkészítették a következő generációt. Ez azonban messze nem hoz akkora forradalmat, mint az elődje, inkább úgy néz ki, mintha egy felfújt XE lenne.

A konzervatív formatervezés persze nem idegen a Jaguartól, és az új XF sem néz ki rosszul: elegáns, nyúlánk, letisztult jelenség, épp csak túlságosan jól belesimul az aktuális Jaguar márkaarculatba ahhoz, hogy észrevegyük, ez egy alapjaiban új modell. Ha valami, hát ez lehet a típus egyik legkomolyabb problémája, hisz aki valamiért mégis megnézi közelebbről, az nemigen talál rajta rossz arányú, elszabott részleteket. A nagy változásokat azonban a lemezek alatt találjuk: ez a kategória egyik első autója, amely nagyrészt már alumínium struktúrára épül. Nem teljesen, a Jaguar szerint mintegy 75%-ban alkalmazták a könnyű fémet az autó karosszériájában, azaz néhány főbb tartóelem még acélból készül.

Az alumínium alkalmazása 190 kilogramm megtakarítást hozott az elődhöz képest, miközben az új modell csavarodási merevsége 28%-kal javult. Az új XF 7 mm-rel rövidebb, mint az elődje, viszont a tengelytávja nagyobb lett, 5,1 centivel. Végeredményben 2,96 méter adódik a két tengelyvonal között, ami a Jaguar szerint kivételes lábteret eredményez a hátsó utasok számára. A gyáriak szerint az új XF úttartása és vezethetősége is jobb, mint korábban, részint az első és a hátsó tengely közti 50-50%-os súlyeloszlásnak, részint az új futóműnek köszönhetően, amely elöl kettős keresztlengőkaros, hátul pedig többlengőkaros megoldású.

A motorválaszték nagyrészt már a Jaguar saját motorjaiból áll össze. A két alapváltozat a 2 literes Ingenium dízelmotorokat kapja 163 és 180 lóerővel, benzinesből pedig csak 3 literes kompresszoros V6-os készül, 380 lóerővel. A kakukktojás a V6-os, 300 lóerős biturbó-dízel, amely még a Peugeot-együttműködésből származik, és elképesztő, 700 Nm-es csúcsnyomaték leadására képes. Később valószínűleg készülnek kétliteres, turbós benzinesek is a dízelként már ismert Ingenium egyen-blokk köré, ezek azonban még nem készültek el. Alaphelyzetben minden változathoz nyolcsebességes automata váltó jár, de a négyhengeresek elérhetők lesznek hatsebességes manuális váltóval is.

A második genrációs XF világpremierjét a Jaguar április elején tartja a New York Auto Show-n, ami nem is csoda: manapság az Észak-Amerikai piac a legígéretesebb, ha nagyobb méretű prémium-modelleket kell eladni, Európában a Jaguar inkább az egy számmal kisebb XE-től vár komolyabb üzleti sikereket.