2015.05.10. 07:01

A McLaren az idei Genfi Autószalonon mutatta be a 650S könnyebb és erősebb változatát a 675LT-t. Az már akkor is látszott, hogy egy jól sikerült sportkocsiról van szó, ami talán még dögösebb is, mint a 650S, és az sem volt titok, hogy nem tétlenkedhet, aki szeretne belőle egy saját példányt. Limitált szériában, mindössze ötszáz darabban gondolkodtak a britek.

Az azonban talán még őket is meglepte, hogy alig több mint két hónapon belül minden példányt elkapkodnak a lelkes vásárlók. Pedig szó nincs arról, hogy olcsó lenne a 675LT: forintra átszámolva több mint százmilliót kellett kicsengetni érte a vevőknek. Közülük egyébként sokan már rendelkeznek másik McLarennel is, így például 12C-vel, 650S-sel vagy P1-essel. Ötven százalékuk viszont új ügyfele a márkának.

Csak emlékeztetőként: a 675LT – ahogy a típusjelzés is mutatja – 675 lóerős, súlya mindössze 1230 kilogramm. A 0-100 km/h-s sprintet 2,9 másodperc alatt teljesíti, de a 200 km/h-hoz is csupán 7,9 másodpercre van szüksége. Végsebessége 330 km/h. Ez azt jelenti, hogy ha ugyan nem is sokkal, de minden tekintetben gyorsabb a 650S-nél.

A 675LT nem az első olyan McLaren a jelenlegi palettán, amely ilyen kelendőnek bizonyult. A P1-est is egész gyorsan elkapkodták - igaz, abból csak 375 darab készült, de ára is borsosabb, 300 millió forint körüli volt.