Viszik a Maybach-Mercedest, mint a cukrot

2015.06.23. 11:25

Ugyanaz ismétlődik meg a Mercedes-Maybach luxusmodellekkel, ami a Volkswagen Phaetonnal: kiderül, hogy a kínai gazdagok korábban elképzelhetetlennek hitt mennyiségben rendelik.

Az már tíz éve is világos volt, hogy Kína, és úgy általában a Távol-Kelet a legnagyobb luxusautó-piacok közé tartozik, de erre senki nem számított: az új Mercedes-Maybach luxusautókból havi 500 példányt rendeltek – annyit, amennyit a korábbi Maybach típusokból egy év alatt sikerült eladni. Igaz, ezaz új Maybach érezhetően olcsóbb – a kínai ára 1,44 millió jüan, azaz úgy 64 millió forint, míg az előd ára közelebb volt a százmillióhoz, de az eddig bemutatott típus még csak nem is a csúcsmodell, a Pullman változat csak ezután jön.

Kína az S osztály kevésbé drága változatainak is egyértelműen a legnagyobb piaca, és nem csak a mennyiséget tekintve: a kínai vásárlók sokkal jobban felszerelt, drágább változatokat vesznek, azaz rajtuk autónként is többet keres a Mercedes, mint az európai vagy amerikai klienseken.

A Mercedes négy éve döntött úgy, hogy megszünteti a 2002-ben feltámasztott Maybachot, mint önálló márkát, mivel az eladások nem lépték túl a 400 darabot évente, miközben a nyereséges működéshez ennek a mennyiségnek legalább a dupláját kellett volna értékesíteni. Most az S osztály kényelem-orientált csúcsváltozatai kapják a Maybach nevet, és úgy tűnik, ilyen formában a patinás név sikeresebb, mint korábban bármikor.