Már utcán az új NSX-ek

2015.07.17. 08:42

Amerika különböző pontjain bukkantak fel az új NSX-ek. Azt mondják, utcai tesztről van szó, de ez inkább már a reklámkampány. Nem hiába, annyi már kiderült, hogy jól áll neki az utca.

Az Acura/Honda tíz év után feltámasztott sikermodelle sok szempontból nem újdonság. Januárban bemutatták Amerikának, márciusban Európának, a Pikes Peaken pedig már mozgásban is láttuk. Kívül-belül minden négyzetcentije ismert már, az árát és a teljesítményét azonban továbbra is titkolják. Nyár végére állítólag minden kiderül, addig is úgy látszik, elkezdték még jobban csigázni az érdeklődésünket az utcára küldött példányokkal. Két vörös NSX-et indítottak neki Amerikának, hogy keresztülmenjenek az államokon.

Állítólag ez még mindig a tesztprogram része, de ilyen közel az értékesítéshez nem valószínű, hogy sokat reszelnek még rajta. Promóciónak viszont elsőosztályú. Az NSX anno az USA-ban fogyott a legjobban, ott még a miénknél is erősebben él a lapos csúcs-Honda iránti nosztalgia. Nem véletlen, hogy ahol csak feltűnik fotózzák, videózzák. Mint például a texasi Irving-ben, ahol tucatnyi ős-NSX várta.

Az új NSX-et egy duplaturbós, 75 fokos hengerszögű V6-os hajtja majd, 550 lóerő körüli teljesítménnyel. A jövő év első negyedére várt autóról itt olvashat bővebben, a nagy elődről írt tesztünket pedig itt találja, Szupersportautó a proletariátusoknak címen.