Luxus telekjárót villantott a Borgward

2015.07.24. 17:31

Ma már csak kevesek számára ismerős a Borgward márkanév, pedig az ötvenes években ők gyártották talán a legjobb minőségű német autókat. 1961-ben aztán becsődöltek, így már ritkaságnak számítanak modelljeik, amelyekkel leginkább komolyabb veterános összejöveteleken találkozni.

Azóta persze már többször is felmerült a feltámasztás ötlete, de úgy tűnik, most végre meg is valósulhat. Az idei Genfi Autószalonon már megmutatták magukat, jelezve, komolyan gondolják ezt az egészet. Az elcsöpögtetett információkból pedig arra lehetett következtetni, hogy első modelljük egy luxus-SUV lesz – ez most úgy tűnik, be is igazolódott.

A hobbiterepjárót most meg is villantották, igaz, túl sokat nem mutatnak belőle: csupán egy nagyrészt lepellel letakart gépet láthatunk, amelynek épp csak a farából látszik ki egy részlet. Nemcsak a formatervvel, hanem a műszaki tartalommal kapcsolatban is nagy még a titkolózás, azonban egyes források úgy tudják, plug-in hibrid hajtásláncot kaphat az első modern Borgward.

A fejlesztésben a kínai Benqi Foton Motor is részt vesz, ami nem véletlen. A tervek szerint kezdetben elsősorban a kínai piacot próbálják meghódítani. Ebben van is logika, hiszen az SUV-k igen népszerűek a távol-keleti országban. Később azért persze más területekre is szállítanának – feltehetőleg Európa sem marad majd ki. Sőt, hosszú távú terveik között egy teljes modellpaletta kialakítása szerepel.

Míg a márka eredeti központja Bréma volt, az újraélesztés után átkerült Stuttgartba. Az előzetes információk szerint a gyártás is itt zajlik majd, azonban az sem kizárható, hogy Kínában is folyik majd összeszerelés. Ez anyagi szempontból is indokolható megoldás lenne, ha már az ottani piacot célozzák meg. Prototípusukat a szeptemberi Frankfurti Autókiállításon mutatják be hivatalosan.