Hárommilliárdot várnak a legendás Ferrariért

2015.07.30. 06:16

Árveréseken nem ritka a horribilis összegekért továbbadott Ferrari, a 250-es sorozat különösen népszerű ilyen körökben. Például Chris Evans, ismert angol rádiós DJ pár éve 3,8 milliárd forintnyi fontért vett egy 1963-as példányt. A most kalapács alá kerülő darab ugyan valamivel olcsóbb, de így sem éppen diszkont-áron adják, eladói valamivel több mint három milliárd forintot várnak érte.

Az 1956-os Ferrari 250 GT Berlinetta Competizione Tour de France-ból alig tizennégy darab épült, a legendás karosszéria-építő cég, a Scaglietti által. Nem csupán ez, de az elért versenysikerek is különlegessé teszik, ugyanis a kor híres versenyzője Alfonso de Portago márki, spanyol nemes hajtotta a kocsit. Portago többek közt a hírhedten nehéz Tour de France-on is rajthoz állt az autóval.

Ebben a versenyben hat versenypályán, két hegyi felfutón, és egy gyorsulási futamon mérkőztek a sofőrök. Navigátorával, Edmund Nelsonnal végül győztek, a Ferrari pedig ennek tiszteletére nevezte el az autókat a verseny után. A duó később is komoly sikereket ért el, míg nem egy későbbi Mille Miglia futamon tragikus balesetet szenvedtek.

Később az autó gyűjtők közt cserélt gazdát az óceán mindkét oldalán, a kilencvenes évek elején egy rendkívül alapos felújításon is átesett. Most, huszonhárom év után először kerül újra kalapács alá, és az RM Auction's szakemberei bizakodóak. Annak fényében, hogy egy hasonló autó tavaly 8 millió dollárért – 2,2 milliárd forintért – kelt el, nem alaptalan az elképzelésük. Akárki is lesz végül a szerencsés vevő, az biztos, hogy a Ferrari és az autóversenyzés történetének egyik legérdekesebb darabját tudhatja majd magáénak, amely befektetésnek sem utolsó.