Az Indy 500-ra készül Zanardi

2015.08.01. 09:04

Az olasz Alessandro Zanardi igazi hős. A kétezres évek elején egy súlyos balesetben kis híján életét vesztette, de visszatért, nem is akárhogyan. Most pedig az indianapolisi ötszáz mérföldes versenyre készül.

Zanardira sokan még a Forma-1-ből is emlékezhetnek: a ranglétrát végigjárva, a Forma-3-on és Forma 3000-en keresztül 1991-re jutott el a királykategóriáig. Első szezonjában Jordannel versenyzett, majd megfordult a Minardinál, a Lotusnál és néhány éves CART-kitérő után a Williamsnél is. Utóbbi csapatnál Jenson Buttont ültették be a helyére, így Zanardi visszatért a CART-hoz.

2001-ben azonban a németországi Lausitzringen súlyos balesetet szenvedett. A kanadai Alex Taglianival ütközött, életveszélyes állapotban szállították kórházba. Az orvosok gyors beavatkozása megmentette az életét, de mindkét lábát amputálni kellett. Ő azonban soha nem adta fel, 2003-ban teljesítette azt a 13 kört a lausitzringi pályán, amennyi még hátravolt a versenyből a baleset napján.

Később aztán a túraautó-vb-n is rajthoz állt egy kimondottan neki átalakított BMW-vel. 2005-től 2009-ig versenyzett ebben a sorozatban, és több futamgyőzelmet is szerzett. Időközben pedig sikeres parasportoló lett, választott sportágában, a kerékpározásban paralimpiai aranyéremig vitte. De hogy az autósporttól sem szakadjon el teljesen, egy hete Spában vett részt a huszonnégy órás versenyen Bruno Spengler és Timo Glock csapattársaként.

Mindezzel azonban nem elégszik meg a kiváló sportember. 48 évesen eldöntötte, rajthoz áll az indianapolisi ötszáz mérföldes versenyen. Ebben régi barátja, Jimmy Vasser lehet segítségére, aki a KV Racing istállót vezeti az IndyCar Series versenysorozatban. Hogy végül sikerül-e megvalósítania elhatározását, az legkevésbé rajta fog múlni.