Már most keveslik az új Ford GT darabszámát

2015.08.02. 10:58

Panaszkodik a Ford brit piacért felelős feje, meg kell küzdeniük minden egyes új GT-ért. Várhatóan egész Nagy-Britanniába nem jut húsz az új csúcssport-Fordból per év, és Andy Barrattet a rossz emlékek is kísértik.

A brit sajtó úgy tudja, a Ford évi 250 példányban limitálná az új GT példányszámát. Ez már csak annak ismeretében is különösen kevés, hogy az elődből, a legendás GT40 mintájára készült GT-ből 2004 és 2006 között 4038-at gyártottak és mind elment gond nélkül. Az új GT kb. négyszer drágább annál, a piaca egész biztos kisebb lesz, de a jelek szerint van, akik előre keveslik a nekik szánt mennyiséget.

Andy Barratt azt mondja, a Ford piacának hét százaléka az övék, így a britekhez kellene, hogy kerüljön a GT-termés hét százaléka is. Azaz – ha igaz a 250-es limit – 17-18 darab jutna nekik egy évben az új csúcsmodellből. Barrat azt mondja, keményen harcolnak majd, hogy annyit kapjanak, amennyit csak tudnak, mert még emlékszik, hogy az elődből csupán 101 került Európába, és abból csak 28 érkezett Nagy-Britanniába. Ezek voltak a hivatalos számok, a hivatalos márkaképviselettől függetlenül nyilván annyi GT-t vettek a britek, amennyit akartak. Ez ezután is így lesz, de az olyan ügyletekkel többek közt az a probléma, hogy Barratték márkamatekjában nem jelenik meg, mint forgalom.