2015.08.07. 13:47

A Baleno évekig szerepelt a Suzuki modellpalettáján, egyes piacokon még 2007-ben is elérhető volt. Árulták ferdehátú,  szedán , sőt  kombi  karosszériával is. Szép lassan aztán kikopott a kínálatból, most azonban biztossá vált a visszatérés. Méghozzá az i  iK-2 tanulmányból  készül az új Baleno. Korábban  olvasói kémfotót  is kaptunk a típusról, most viszont itt van az első gyári fotó.

  

Az iK-2 koncepción persze finomítottak a japánok, így végül egy kevésbé bevállalós formatervet kaptunk. Méreteit tekintve bár kompaktról beszélnek, valójában inkább kiskocsinak számít majd a Baleno. Igaz, pontos méretei egyelőre nem ismertek. Ennek ellenére – legalábbis a kategóriához mérten – tágas belteret ígér a Suzuki.

Műszaki téren azonban jelentős az újítás. Évtizedek óta az első benzines Suzuki turbómotort kapja meg az ötajtós ferdehátú. Az egyliteres háromhengerest közvetlen befecskendezéssel látták el, és a Boosterjet fantázianevet viseli. Teljesítményadatokat még nem hoztak nyilvánosságra, így a gyáriakra hagyatkozva annyit tudhatunk, hogy kellőképp takarékos és erős is lesz majd.

A hivatalos bemutatóra már nem kell sokat várni. A Suzuki a szeptemberi Frankfurti Autószalonon állítja ki az új Balenót, amelyről akkor vélhetően minden apró részlet kiderül.