Hagyd békén a töltőinket!

2015.08.20. 15:31

Váratlan és érdekes levelet találtak postaládájukban a Tesla-tulajdonosok. A vállalat szerint ugyanis túlzásba viszik a gyorstöltők használatát, ezt pedig minél előbb vissza kell szorítani. A meglepett teslások persze csak értetlenkedtek.

A levélben többek közt az áll: „kérjük, hogy kevesebbet használja gyorstöltőinket. Ha pedig végzett a töltéssel, azonnal álljon arrébb Model S-ével.” Persze ez részben érthető is, hiszen nem lenne szép dolog indokolatlanul hosszú időre kisajátítani egy ilyen töltőállomást. Azonban a tulajdonosok többsége azért elégedetlenkedik a vonatkozó fórumokon, hogy az otthonuktól gyakran több mint száz kilométerre fekvő gyorstöltőket eddig is csupán néhányszor vették igénybe.

A Tesla hivatalos levelében egyébként felsorolják a lehetséges töltési módokat is. Kiemelik, hogy a gyorstöltés csak a hatótáv megnövelésére szolgál. A legkényelmesebben ugyanis otthon lehet az akksikat feltölteni. Hazaérkezéskor csak be kell dugni a kábelt, és akár időzíthetjük is a folyamatot. Nem kell másokra várni és utazni sem. Voltak olyan kedvesek, hogy a költségeket is kiszámolták: 60 kilométeres ingázás esetén a töltés szerintük kevesebb mint két dollárba, azaz alig több mint ötszáz forintba kerül.

A villanyautók szegmensében kiemelkedő szerepet játszó márkának egyébként jelenleg világszerte 500 töltőállomása van, összesen 2800 beállással. A közeljövőben éppen Manhattant szórnák tele töltőkkel, de a tervek közt további bővítés is szerepel.