A General Motorsra fáj a Fiat-Chrysler foga

2015.09.03. 16:29

A General Motorsszal egyesítené a Fiat-Chrysler csoportot Sergio Marchionne. Az FCA első embere komoly távlatokat és lehetőségeket lát a két cég összeolvadásában, ebben azonban a másik fél nem igazán lesz partner.

Az elsősorban iparági témákkal foglalkozó Automotive News Europe-nak nyilatkozva Marchionne elmondta, minden egyes szempontot figyelembe véve született meg benne ez az ötlet. Elemzései során minden egyes üzemet és terméket megvizsgált. Ezek alapján pedig már össze is állt annak a vázlata, hogy mely platformok és mely motorcsaládok maradhatnának gyártásban, hogyan lehetne összefésülni a két vállalatcsoport kínálatát.

Az FCA vezérigazgatója ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a General Motors vezetői nem nyitottak az egyesülésre. Marchionne úgy véli, az lenne a minimum, hogy leüljenek tárgyalni. Elképzelhető, hogy az álláspontok nem találkoznak, de legalább az esélyét meg kellene adni a közös munkának.

A Fiat-Chrysler nem először kóstolta már be a General Motorst. Már májusban is felröppentek a hírek, hogy az FCA tulajdonosai szabadulnának a cégtől, és szeretnék meggyőzni a GM-et, hogy jól járnának a felvásárlással. Az a próbálkozás azonban nem járt sikerrel.