Elegánsnak tűnik a Mercedes tanulmánya

2015.09.14. 11:54

Ahogy manapság már szokás, a Mercedes a bemutató előtt még közölt egy kedvcsináló képet az IAA nevű tanulmányáról. A rövidítés egyrészt a bemutató helyszínére utal – a Frankfurti Autószalon hivatalos neve is IAA – másrészt viszont az Intelligent Aerodinamic Automobile rövidítése is.

Az egyik tervezési szempont az alacsony légellenállás volt, de azt is elárulták, hogy a sima forma négyajtós, és alighanem négyüléses kupét takar. Annyi látszik a fény-árnyék fotón is, hogy a hegyes szögben ereszkedő tetőbe hátul két méretes púpot kellett elhelyezniük a tervezőknek, alighanem csak így tudtak elfogadható fejteret biztosítani a hátul utazók számára. A forma egyébként erősen emlékeztet az Audi A7-esére, de erről legalább részben az aerodinamika tehet – nyilván ez a tetőív adja a legkisebb légellenállást, ami ebben az esetben valóban elképesztő. A 0,19-es légellenállási tényező bő 20%-kal alacsonyabb, mint a legjobb szériamodelleké, azaz legalább egy ötödével kisebb teljesítmény kell a mozgatásához, ami már a fogyasztáson is meglátszik.

Egyelőre nem tudni, hogy tervez-e a Mercedes hasonlóan áramvonalas szériamodellt – esetleg a CLS utódját tervezik-e hasonlóképp kialakítani – de az már most sem kérdés, hogy a légellenállás csökkentése fontos a Mercedes számára. Ez ugyanis – a tömegcsökkentésen és a motorok hatásfokának növelésén kívül – a fogyasztás, és ezzel a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének harmadik hatékony módja, és lassan ott tartunk, hogy olcsóbb egy kedvező formát kikísérletezni, mint a másik két módszerrel próbálkozni.