A Honda ami jobban kéne, mint egy BMW

2015.09.16. 10:52

Hetekkel azután, hogy a Honda bemutatta régóta várt utcai MotoGP replikáját az RC213V-t, máris előrukkolt valamivel, ami mellett a fellámpázott versenymotor szinte jelentéktelennek tűnik. A Project 2&4 nem egyszerűen zseniális, hanem válasz azoknak a millióknak a kérdésére, akik nem tudnak, mernek motorkerékpárra ülni, de érzik, hogy aszfalton nem létezik csodásabb sebességélmény, mint amit a motorok nyújtanak.

A Honda világméretű házi dizájnversenyének eredménye ez a mindössze négyszáz kilós hobbiversenyautó, egy motorkerékpár-tervező munkája. Egészen finom kidolgozású, mindössze egy méter magas jármű, egy gokart a felnőttnek, aki még mindig gyerek. A 2&4 motorja az RC213V-ből ismert V4-es, 215 lóerős mérnöki csoda, váltója hatfokozatú és duplakuplungos, váza szénszálas, akár a Formula 1-es versenyautóké és a futómű is hasonló, de ahogy a beetetővideón látszik, akát két üléssel is felszerelhető, igaz, egyikben ülve sem túl jelentős a biztonságérzet, hisz mindkettő a semmiben lóg.

A Project 2&4-et valaki már meg is hajtotta, kopottak voltak rajta a gumik, de az esetről nem találtam mozgóképes bizonyítékot. Szó sincs arról, hogy valaha gyártani fogják, a Honda nem szokott ilyen kalandokba belevágni, de jó, hogy ennyire ihletett munkatársai vannak.