2015.09.17. 11:14

Tudom, már rég az új Volkswagen Tiguanról kéne írnom, mert azt is itt mutatták be Frankfurtban, de mit tegyek, ha egyszer már a pavilon bejáratnál átestem egy jópofa autón. Még tavasszal, a Wörthi-tónál rendezett hagyományos márkatalálkozóra hozta ki a cég a legvadabb Golfot, mert minden ilyen találkozóra sütnek valami maradandót, hogy fenntartsák az érdeklődést.

Ezúttal nem a VW legerősebb W12-es motorját erőltették be a csomagtartóba és a hátsó ülések helyére, mert azt már eljátszották 2007-ben, az ötös Golf-alapú, farközépmotoros GTI W12-650-nel. A szénszálas karosszériával és a VW XL1-hez hasonló felnyíló ajtókkal épített egyedi Golf GTE Sport jóval kevesebb benzinből állítja elő a mutatványt mint hátborzongató elődje. Bár a Polo R WRC ralliautóból ismert 299 lóerős 1,6 literes TSI turbós benzinmotor került az orrába, van még tengelyenként egy villanymotorja is, amelyek egyenként 115 lóerőt és 270, illetve 330 newtonméter forgatónyomatékot produkálnak és egy hatfokozatú DSG versenyváltón keresztül jutnak az útra. Menet közben három átlátszó kijelzőt figyelhet a pilóta, melyek közül az egyiken az ideális kanyarív nyomvonalát is megjeleníti a számítógép és azt is, hogy hol kell fékezni, mikor kell kigyorsítani. Ezt főként gyors versenypályákon élvezheti a kiválasztott.

Aki kicsit is ismeri a hibridautók teljesítményszámításának logikáját, azt nyilván nem lepi meg, hogy ezeket a számokat nem lehet egyszerűen csak összeadni. A GTE Sportból 396 lóerőnyi összesített teljesítmény és 670 newtonmétet nyomaték jön ki ha GTE Sport módban hajtják, így 4,3 másodperc alatt gyorsul százig és 280 kilométeres sebességről nem gyorsul már tovább.

Az autó tisztán elektromos üzemmódban 50 kilométert képes megtenni, utána pedig akár konnektorról is újratölthető. Persze ez csak vicc, hiszen gyaníthatóan nulla és öt alkalom közt lesz valahol a GTE Sport bevetéseinek száma, mielőtt raktárba kerül.

Mégis feldob a tudat, hogy egyre több, nem szokványos, nagy motort a kisautóba jellegű ötlet születik és ezek egyre inkább működnek. A GTE Sport valószínűleg jobb autó, mint a W12-650 volt, de közös bennük, hogy ezt sosem dönthetjük majd el élőben. Van vége poén is, a sajtóanyag szerint ez a kocsi, a plug-in hibrid autók fogyasztásméréséhez bevezetett NEDC ciklus szerint csak két litert fogyaszt száz kilométerenként. Itt nyugodtan gondoljanak azokra a kilométerekre, amelyeket a Golf-szerű valami a kockás papíron és a mérnökök számítógépének monitorán tett meg.