Lamborghini Huracán, már tető nélkül is

2015.09.17. 17:54

Érdekes az időzítés: a Ferrari mellett a Lamborghini is a Frankfurti Autószalonra időzítette középmotoros roadsterének bemutatóját. Így a Huracán Spyder is csak a következő kabrió-szezonban kezdheti kifutni a formáját, akár maranellói riválisa. A verseny szoros, és a Lambónak akadnak előnyös tulajdonságai.

A Lamborghini egyelőre nem adta meg magát a turbómotor-divatnak: a Huracán Spyderbe még 5,2 literes V10-es szívómotor kerül, amely a maga 610 lóerejével ugyan gyengébb mint a Ferrari turbós nyolchengerese, de a csúcsteljesítményét 8250-es fordulaton adja, nyilván csodálatos üvöltést hallatva. Lassúnak sem mondanánk, 3,4 másodperc alatt éri el a százas tempót, 10,2 alatt a 200-at, a végsebessége pedig 324 km/h. Mindezt ráadásul nem keménytetővel tudja, mint a Ferrari, hanem vászontetővel, amelyet 17 másodperc alatt nyit vagy zár a motoros mozgatómechanizmus, és 50 km/h alatt működtethető.

A vászontetős száguldásnak persze ára van, a Spyder 120 kilóval nehezebb a csukott változatnál, amit nagyrészt nyilván a plusz merevítések adnak ki. Ezeknek köszönhető egyebek közt, hogy a nyitott Huracán vagy 40%-kal merevebb lett elődjénél, a Gallardo Spydernél. Az új nyitott Lambo egyébként határozottan formásabbnak is tűnik a Gallardónál, és ez nagyrészt annak köszönhető, hogy itt a tető hiánya nem jelent unalmas, lapos farkialakítást: az ülések mögötti idomok és a két nagy légbeömlő a hátsó kerekek felett az autó hátsó felét is egész mozgalmassá teszik.

Még ha a 4 liternél nagyobb motor miatt Kínában nem is lesz népszerű, az az érzésünk, a Huracán Spyder így is lesz olyan népszerű, mint az elődje azok közt, akik gyors és drága, nyitott sportkocsira vágynak. Szívómotorjával és vászontetejével mást kínál, mint a nyitott Ferrari 488-as, de 186 450 eurós nettó árával semmivel sem lesz kevésbé ritka látvány.