Titkos autókat fotóztunk a Mareából

2015.09.21. 18:06

Pista küldte ezt a néhány képet a Rulettkerék 2 expedícióról: a Nürburgringtől mintegy nyolcvan kilométerre találkoztak az álcázott autókkal, amelyek valószínűleg a GM európai fejlesztőközpontjából indultak útjukra. Legalábbis erre enged következtetni a GG kezdetű rendszám.

„Az első duó egy Chevy Cruze és egy Astra sedan kettősnek tűnt, a második már nem olyan egyértelműen Astra sedan, az ötajtós ellenben valami OPC Line (vigyázz, nem OPC) lehet a két kis kerek kipufogóból és a body kit hiányából kikövetkeztetve.” - írta Pista, és a képeket nézve itthon sem gondoljuk nagyon másképp. A szedán a fotókon elég rejtélyes: a tükrök környékéből és a tetővonalból nyilvánvaló, hogy az Astra közeli rokona, de nem úgy néz ki, mint a következő Chevrolet Cruze, és az Astráéra sem hasonlít igazán. Az sem kizárt, hogy a következő kompakt Buick lesz belőle, vagy bármilyen más GM kompakt, hiszen a General Motors az Opelnél fejleszti összes C és D szegmensbeli, azaz kompakt és középkategóriás autóját.

Ám ez még csak a kezdet, hisz úgy tudjuk, a fiúknál akad még néhány kémfotó más prototípusokból is.