Jön az Audi Q2

2015.09.23. 16:48

A korábban Q1-ként emlegetett modellről kiderült, hogy Q2-esként jelenik meg a kínálatban, méghozzá a jövő év első felében.

Az már eddig is nyílt titoknak számított, hogy az Audi is dolgozik egy kompakt szabadidő-autón, amely a Q3-nál is kisebb és elérhetőbb árú lesz. Ám most először nyilatkozott a típusról gyári szakember – méghozzá Ulrich Hackenberg, az Audi műszaki fejlesztésekért felelős igazgatója. Elmondta, hogy Q2-nek nevezik majd a típust, amely az MQB platformra épül és méretben lényegében a Tiguan Audi megfelelője lesz. Még az is kiderült, hogy a jövő évi Genfi Autószalonra tervezik a bemutatót, azaz valószínű, hogy az év közepére a típus eljut az európai Audi kereskedésekbe.

Úgy néz ki, a divatot követve a VW csoport számos márkája bemutatja majd saját kompakt szabadidő-autóját: a Skodánál a Yetit váltja majd egy ilyen típus, míg a Seatnál egy egyelőre ismeretlen nevű modell érkezik.