Váratlanul távozik a Škoda vezére

2015.10.14. 16:41

A Volkswagen-csoport egyik ismert vezetője távozik, annak ellenére, hogy korábban úgy tűnt, rábízzák a teljes észak-amerikai régió irányítását.

A korábbi tervek szerint Winfried Vahland, a Škoda jelenlegi vezérigazgatója november elejétől irányította volna a VW várakozás alatt teljesítő észak-amerikai régióját. A szakember 1990 óta dolgozik a cégcsoportnak, és azzal szerzett nevet magának, hogy Kínában sikeresen pörgette fel a VW eladásait. 2010-ben került a Škoda élére, és a néhány héttel ezelőtti vezetőcserék során nevezték ki az észak-amerikai részleg élére. Távozása mögött egyes sajtóhírek szerint valamiféle nézeteltérés áll a cég amerikai stratégiáját illetően, bár részleteket egyelőre senki nem árult el.

Szakértők szerint Vahland jó menedzsernek számított, így távozása a VW csoport szempontjából nem igazán kedvező hír, most, hogy nagyon komoly változásokat kell levezényelni.