Kötelező VW-visszahívás Németországban

2015.10.15. 11:02

Ilyen keményen még soha nem léptek fel autógyártóval szemben Európában: a német szövetségi közlekedési hatóság, a KBA ma kötelező visszahívást rendelt el arra a 2,4 millió autóra, amelyet a Volkswagen EA189-es sorozatú dízelmotorjaival adtak el az országban.

  

A Volkswagen korábban önkéntes visszahívást javasolt a hatóságnak – ahogy az általában szokás is Európában – ami azt jelentené, hogy a tulajdonos dönthet úgy, hogy nem kéri a javítást, de a KBA kötelezővé tette azt. Így sem a gyártó, sem az autó tulajdonosa nem dönthet. A dolog érthető, hisz egyfelől a Volkswagen érintett dízelmotorjai hétköznapi körülmények közt nem feltétlenül teljesítik a rájuk vonatkozó nitrogén-oxid-kibocsátási normát. Másrészt a kemény fellépés itt presztízskérdésnek is tűnik a német hatóság részéről: meg kell mutatni, hogy legalább olyan keményen lépnek fel a VW dízelbotrány kapcsán, mint észak-amerikai kollégáik.

Világszerte összesen 11 millió dízelmotoros Volkswagen kapott olyan motort, amelynek vezérlőprogramja érzékeli, ha az autó épp mérésen vesz részt, és ilyenkor átállítja a motort egy olyan üzemmódba, hogy az minden határértéknek megfeleljen, normál használat mellett viszont egy másik módba kapcsol, amelyben a motor jobban szennyez. Az eladott autókból mintegy 8 millió Európában került forgalomba. Magyarországon 35 ezer autó érintett.

Észak-Amerikában régi gyakorlat, hogy hatóságilag rendelik el a hibás járművek visszahívását, ám Európában az ilyesmi igen ritka, bár úgy tűnik, Németországban például adott hozzá a jogi háttér. Azt azonban csak remélhetjük, hogy később gyakoribbá válik az efféle határozott hatósági fellépés.