Jönnek a tízsebességes Hondák

2015.10.28. 06:12

A Honda műszaki fejlesztésekért felelős igazgatója, Keiji Ohtsu említette meg az új fejlesztést, amely állítólag a közeli jövőben – azaz egy-két éven belül – bekerül a Honda nagyobb modelljeibe.

Egy ideje már szemtanúi vagyunk az egyre értelmetlenebbnek tűnő versengésnek, amely a sebességi fokozatok számának szaporításáról szól. Jelenleg kilenc sebességes a legtöbb fokozatú automata váltó, de már több gyártó bejelentette, hogy dolgozik a tizedik sebesség bevezetésén, sőt, a Ford állítólag már dolgozik a 11 fokozatú automatán. Ezek a bejelentések azonban nem tárgyiasultak, legalábbis egyelőre. A Honda bejelentése azonban komolynak tűnik, legalábbis elég sok konkrétumot árultak el róla, hogy ezt a hatást keltsék.

Az új váltó a jelenleg használt hatfokozatú automatát váltja, és elsőként az észak-amerikai modellekbe épített 3,5 literes V6-os motorhoz illesztik. A Honda Odyssey egyterű, illetve az Acura RLX luxusszedán kapja meg elsőként, de később nagyobb szériában készülő modellekbe is beépíthetik, amilyen az amerikai Accord csúcsváltozata. Ohtsu szerint a tízfokozatú váltó alig lesz nagyobb, mint a jelenleg használt hatsebességes, de 30%-kal gyorsabban vált sebességet, és durván 6%-os fogyasztáscsökkenést hozhat.

Az efféle soksebességes automaták egyik előnye, hogy a sokféle fokozat közül könnyebben választanak olyan áttételűt, amely az adott sebességnél és terhelésnél a legjobb fogyasztással járó motorfordulatszámot eredményezi. De a fokozatok szaporításával ez az előny egyre kevésbé jelentkezik, viszony rohamosan nő az alkatrészek száma, ezzel pedig a gyártási költség és a meghibásodás esélye. Ráadásul ahogy az alkalmazott fogaskerekek száma nő, úgy csökken a méretük, így egyre nehezebb elérni, hogy hosszú távon is károsodás nélkül viseljék a használat közben előforduló nagyobb terheléseket.

A Volkswagen nemrég jelentette be, hogy lemondott a tízfokozatú DSG váltó kifejlesztéséről, mivel a gyártás túl drága lenne, és valószínűleg hasonló okokból nem hallani mostanság a Hyundai négy éve beígért tízfokozatú váltójáról sem.