Bombaformában kezdett Michelisz Thaiföldön

2015.10.31. 11:58

Nagyszerű teljesítménnyel kezdett a túraautó-világbajnokság thaiföldi versenyhétvégéjén Michelisz Norbert. A pálya ráadásul eddig ismeretlen volt a WTCC mezőnye számára, hiszen tavaly adták át, azóta pedig a komolyabb sorozatok közül csupán a japán Super GT, a TCR Seires és a Superbike versenyzői ismerhették meg testközelből.

Forrás: zengomotorsport.hu
Forrás: zengomotorsport.hu

Az első teszten a Zengő Motorsport magyar pilótája a legjobb időt futotta, közvetlen mögötte, kevesebb, mint két tizeddel lemaradva jött a Ladával Nicolas Lapierre. A Citroënek ekkor még nem jártak csúcsra, de az első szabadedzésre azért már feljavultak. Legjobb hondásként Norbi ekkor a negyedik helyet csípte meg 1:40.519-es idővel, fél másodpercre José Maria Lópeztől.

A második szabadedzésen ehhez képest javítani tudott, igaz, nem futott olyan időt, mint a tesztelés során. Az 1:38.998 így is a harmadik helyre volt elég, kevesebb, mint egyetlen tizeddel Gabriele Tarquini előtt. Ezt az etapot Tom Chilton nyerte a Chevrolet Cruze-zal. A szabadedzésekből messzemenő következtetéseket nyilván nem lehet levonni, de egyelőre biztató Michelisz Norbert szereplése.

Az időmérő edzést magyar idő szerint vasárnap hajnali négy órakor kezdik meg a pilóták. A két futam pedig 8.50 és 11.50 között zajlik majd le.