Brabus terepkupé 700 lóerővel

2015.11.12. 06:47

A Brabus sem hagyhatta ki a Dubai Motor Show-t, sőt, be is mutattak egy újdonságot. A 700 Coupé elnevezésű szerzet a Mercedes X6-os klónjából, pontosabban a GLE 63 S Coupéból készült, és azt jelzi, hogy az 5,5 literes biturbó V8-asban van még tartalék bőven.

A tuningcégre jellemző módon ezt a gépet is koromfeketében, fekete felnikkel mutatták be, az orrán a Mercedes-csillag helyett nagy B betűvel. Színek csak belül vannak, az ülések kékek, a motor pedig arany és vörös dekorációt kapott. Mondjuk lehet, hogy a Dubaiban uralkodó időjáráshoz jobban passzolt volna a hófehér fényezés, de a hagyomány az hagyomány, és végül is van teljesítmény bőven a klímaberendezés táplálásához. Az AMG középső sportmotorját 700 lóerőre húzták fel, a csúcsnyomaték pedig 960 Nm-re emelkedett, amivel az autó négy másodpercen belül gyorsulhat százra, a végsebessége pedig 300 km/h. Természetesen ehhez a sebességhez méretezték a többi rendszert is, a légrugós futóművel például 3,5 centivel állították alacsonyabbra az autó hasmagasságát, a szuperalacsony profilú gumik pedig 23 hüvelykes könnyűfém felnikre kerültek.

Akinek mindez kevés, az kérheti a GLE Coupét még erősebb kivitelben, létezik ugyanis a 850 6.0 Biturbo 4x4 Coupé is, ahogy sejthető, 850 lóerővel. Az egy kicsit még jobban megy, bár nem valószínű, hogy bármiféle érezhető különbséget eredményez a 700-ashoz képest, hogy az erősebb modell 3,8 másodperc alatt ugrik százra és 320 km/h a végsebessége.