Új terepjárót rendszeresít a kínai hadsereg

2015.11.26. 13:31

A vén UAZ-utánzat, a Beijing BJ212 helyett már 2007 óta az újabb BJ2022 Yongshi modellt használja a kínai néphadsereg, de most állítólag egy jobb terepjárót is megrendeltek, ugyanonnan. A kínaiból tessék-lássék fordított közleményből azonban csak sejthető, hogy ennek a típusnak egy továbbfejlesztett változatáról lehet szó.

Az új terepjáróról annyi derül ki, hogy korszerűbb és erősebb, közös nyomócsöves turbódízel motort, teljesen zárt karosszériát és a korábbinál jobb hő- és zajszigetelést kapott, így magasabban fekvő, hidegebb és ritkább levegőjű helyeken sokkal jobban használható, mint a Beijing Auto Works korábbi terepjárói. Kiderült az is, hogy a kínai hadsereg egy 1,2 millió kilométeres tesztprogram alapján fogadta el az új típust, és a Beijing Auto valamikor 2016-ban kezdi meg az új terepjárók szállítását.

A Beijing Automotive a katonai megrendeléseken túl a civil autógyártásnak is meglehetősen fontos szereplője Kínában. Többek között a Mercedes és a Hyundai kínai partnere, de többféle terepjárót forgalmaz civil használatra is, sőt, a Saab 9-3 és 9-5 típusok műszaki alapjain saját személyautó-kínálatot is kialakítottak az elmúlt években.