Nem készül több McLaren P1

2015.12.10. 18:00

Mostantól csak másodkézből lehet majd McLaren P1-et vásárolni, miután elkészült a 375. példány is. A világ egyik legdurvább szupersportkocsija ráadásul évekig nem kap utódot.

Azt már a bemutató idején bejelentette a McLaren, hogy a P1-ből 375 darabot készítenek eladásra, és ez a mennyiség néhány hónap alatt el is fogyott, legalábbis papíron. Ahhoz azonban bő két és fél év kellett, hogy mindet el is készítsék. Az ok nyilvánvaló: a P1 a kínálat legkomplikáltabb darabja, és nagyrészt kézzel szerelik össze, ami nem megy gyorsan. Egy-egy példány elkészítése 17 napot vett igénybe, és miután a gyártást sikerült felfuttatni, napi egy példánnyal készült el a brit sportkocsigyártó.

Így összesen 396 P1-est készítettek, bár ezekből 13 prototípus, 5 kifejezetten a típusengedélyeztetéshez gyártott példány, három pedig előszérias autó, több azonban nem készül. A gyártás leállítása kapcsán a McLaren közzétett néhány olyan véletlenszerűen kiválasztott adatot is, amiről általában nem beszél egy gyártó. Ilyen például, hogy a gyártásban összesen 105-en vettek részt, egy-egy autó fényezéséhez pedig mintegy 5-8 liter festéket és 8-9 liter lakkot használtak fel az árnyalattól függően. Csak maga a fényezés öt napig tartott, a legnépszerűbb árnyalatnak pedig a vulkán-sárga bizonyult. A fejlesztés során a prototípusokkal összesen 620 ezer kilométert tettek meg, e távolság harmadát különféle versenypályákon.

Az is kiderült, hogy hova kerültek az autók: a 34%-ukat Észak- és Dél-Amerikában, 27%-ukat a Távol-Keleten, Ausztráliában és Óceánia országaiban, 26%-ukat Európában, 13%-ukat pedig Afrikában és a Közel-Keleten vásárolták meg. A típus kerek egymillió eurós ára ellenére már a bemutató évében, kevesebb mint tíz hónap alatt elfogyott, és egy darabig biztosan nem készül hasonló sem. A McLarennél azt mondják, akkor készítik el az utódot, ha műszaki szempontból sokkal jobbat tudnak majd összehozni a P1-nél, és erre az évtized vége előtt nem látnak esélyt.