Nem újdonság, hogy az 50-es és 60-as évek verseny-Ferrarijaiért manapság vagyonokat fizetnek a gyűjtők, de a legutóbbi, 28 millió dolláros eladási ár még így is lélegzetelállító. Ráadásul nem is az első számú divat-Ferrariért, a 250 GTO-ért adtak ennyit, hanem egy 290 MM versenyautóért, amely kevésbé ismert, ugyanakkor sokkal ritkább.
Az 1956-os nyitott sportkocsi-prototípus a klasszikus Ferrari-receptet követi: kis V12-es Colombo motor, három kéttorkú Weber karburátorral – ebben a modellben 3,5 literes – és még ma is figyelemre méltó 320 lóerős csúcsteljesítménnyel. A körítés mindehhez könnyű csőváz, kézzel formázott Scaglietti alumínium karosszéria, küllős kerekek, négyfokozatú váltó és nagy verseny-dobfékek – a kor műszaki színvonalának megfelelően.
Összesen négy ilyen autó készült, és ezek közül a most eladott 0626-os alvázszámú példány van a legjobb állapotban. Soha nem törték meg, és úgy tűnik, 1957-es visszavonulása után mindvégig gondos gyűjtők vigyáztak rá. Az autó értékét persze nagyban növeli, hogy Juan Manuel Fangio, az 1950-es évek egyik legsikeresebb és leggyorsabb autóversenyzője, ötszörös F1-es világbajnok vezette az 1956-os Mille Miglián, ahol negyedik lett. De vezették a korszak tragikus hősei is: az amerikai Phil Hill a Nürburgringen, Alfonso de Portago Rouenben és Wolfgang von Trips, aki meg is nyerte vele a Buenos Aires-i 1000 kilométeres közúti versenyt 1957-ben.
A 0626-os minden zsokéját túlélve még ma is működőképes, tökéletesen karbantartott versenyautó, amely így aztán nagyszerű befektetés – nem csoda, hogy egész pontosan 28 050 000 dollárt adtak érte. És aki megvette, alighanem így is jól jár vele, hisz egy ilyen jármű értéke már csak felfelé megy.
