Képeken a következő Niva

2015.12.20. 14:39

Tizennyolc év után nyugdíjazzák a Chevrolet Niva első generációját; jövőre jön az utód. A General Motors és a AutoVAZ együttműködésének közös szülötte az első fotók szerint elhagyja ladás gyökereit.

A GM oroszországi jelenlétének egy furcsa szülötte a Chevy Niva. Az 1998 óta gyártott ötajtós eddig is évtizedes távolságból követte a dizánjtrendeket, de lényegesen modernebb volt a külseje, mint a kocka Niváé, amire épült. Váltója, teljes hajtása és 1,7 literes sornégyes motorja mind a vén orosz őstől származtak, a nevét pedig nemhogy másolta, de átvette. Egy házon belüli szerződés értelmében ugyanis a Lada 2009 óta nem használhatja a Niva nevet, így ők a sajátjukat 4x4 néven forgalmazzák odahaza, és most már nálunk is.

A Chevrolet második generációs Nivájáról az orosz szabadalmi hivataltól kerültek ki a fotók. Ezek szerint a tavaly Moszkvai Autószalonon bemutatottnál valamelyest visszafogottabb lesz a dizájn, de a jelenleg is aktív változathoz képest óriási lesz az előrelépés. Az eddigi infók szerint teljesen új alapokra épül, így - bár továbbra is Togliattiban készül - csak nevében kötődik majd az őshöz. A továbbra is ötajtós kis SUV 4,3 méter hosszú lesz. A motorválasztéka megmarad a négy henger mellett, de egy PSA-származék, 135 lóerős 1,8 literesről hallani. 

Egyelőre nem tiszta, a Chevy Nivája mennyiben befolyásolja majd a Lada európai piacos terveit. A modell eddig Oroszországon és szomszédain kívül nem volt aktív, de az új változattal már volna keresnivalója Európában is. Egy 4x4 Urban-Chevy Niva meccs azért érdekes volna.