Új Suzukikat kaptak a mentők

2015.12.21. 06:29

Összesen 22 Suzuki SX4 Cross mentőorvosi kocsit (MOK) adtak át az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Róbert Károly körúti bázisán. Az új mentőjárművek teljes egészében hazánkban készültek.

A nyugati országokban már jól működő MOK rendszer több korábbi kísérlet ellenére sem igazán honosodott meg nálunk, legalábbis eddig. Hogy végre hazánkban is elterjedhessen a rendszer, az OMSZ ez év márciusában kiírt egy tendert az Európai Unió által támogatott sürgősségi betegellátás fejlesztése program keretein belül új összkerékhajtású mentőorvosi és tisztiorvosi autókra.

Igen kemény követelményeknek kellett megfelelniük a közbeszerzésen induló gyártóknak. A legfontosabb, hogy az autók felszereléseinek meg kell felelnie a mentőjárművek kialakítására vonatkozó DIN 75079 szabványnak. Ami többek között előírja a felszerelések rögzítési és tárolási módjait, de még olyan apróságokra is kitér, hogy a jármű személyzetének milyen felszerelést kell biztosítani az autóban.

Nemcsak a mentőjármű-gyártóknak kellett felkötni a gatyát, ha indulni akartak a tenderen, hanem a gépkocsigyártóknak is. Ugyanis minimum 1,6 literes, 120 lóerős, Euro 6-os, 300 Newtonméter nyomatékú, dízelmotorral szerelt és legalább 17 centis hasmagasságú járművel lehetett indulni. Érdekes módon a Suzuki SX4 pont ilyen.

Persze ahogy az nálunk lenni szokott, nem lett túl nagy tülekedés a gyártók között, hogy megnyerjék a tendert, így a verseny elmaradt és az egyetlen induló, a finn Profile nyerte meg a közbeszerzést. Öröm az ürümben, hogy az alapautók Esztergomban, azok MOK-ká alakítása pedig Kistarcsán, a Profile magyar leányvállalatánál készültek.

A 22 új Suzuki SX4 Cross MOK kocsiból Budapest hármat kap, a maradék 19 pedig a megyeszékhelyekre kerül. A jövő heti hivatalos átadás után már szolgálatba is állnak a mentőjárművek.

(fotók: Mizsér Bence)