Egész pofás a Hyundai hibridje

2016.01.08. 06:08

A koreaiak láthatóan igyekeznek minél nagyobb média-figyelmet kiharcolni a Toyota Prius ellenfelének szánt Ioniq számára. Már eddig is csepegtettek némi információt, és most mutattak néhány képet is, de annyit nem, hogy az autó minden részletét megfigyelhessük rajtuk. Így ismerjük már az autót hátulról, és a műszerfalat is megcsodálhatjuk. Az elölnézeti kép talán néhány nap múlva érkezik.

Amit eddig látni engedtek, abból az derül ki, hogy az Ioniq tervezői összeütötték a legkevésbé fetűnő, de talán épp ezért a legkellemesebb külsejű dedikált hibridet a piacon. A tetővonalban és az autó arányaiban van valami Priusos, még a két részből álló hátsó ablakot is lenyúlták, de mindezt abban a stílusban valósították meg, amely a Hyundai tömegmodelljeire manapság jellemző, azaz nincsenek furcsa részletek, csak visszafogott, divatkövető részletek.

Az autó műszaki tartalmáról nem árultak el több információt, csak amit már korábban is. A hajtáslánc egy 105 lóerős, 1,6 literes, közvetlen benzinbefecskendezéses, Atkinson-ciklust megvalósító szívómotorból és egy 44 lóerős, állandómágneses villanymotorból áll majd – ez utóbbi 170 Nm nyomatékot képes kifejteni már álló helyzetben is. A villanymotor egy 1,56 kWh-s Li-polimer akkumulátorból kap energiát, amelyet a benzinmotor, illetve a lassításkor visszanyert energia felhasználásával tölthetenek, ha szükséges. A koreaiak ígérete szerint mindez 4,4 literes átlagfogyasztáshoz elég, bár ezt az adatot a helyi szabvány mérési ciklusban rögzítették, így az is lehet, hogy Európában egy másik szám szerepel majd a brosúrákban, mire tavasszal ideér a típus.

Dél-Koreában állítólag már csak napok vannak a szériagyártású modell bemutatásáig, a világpremiert pedig a Genfi Autószalonra időzítették, így az európai bevezetés valószínűleg március után indul.