Még nem is létezik, de már a Nürburgringre vinnék

2016.01.16. 15:05

A Toyota 2014-ben mutatta meg először a C-HR tanulmányt. Aztán tavaly nyáron beindultak a találgatások, hogy – módosításokkal persze, de - sorozatgyártásig vihetik a modellt, amely a Nissan Qashqai ellenfele lehet. A koncepcióautóra épülő autót később a kémfotósok is meglesték.

Bár végleges változatban várhatóan csak a márciusi Genfi Autószalonon láthatjuk a C-HR-t, a Toyota Gazoo Racing viszont már bejelentette, hogy huszonnégy órás versenyre viszi a típust. Egészen pontosan a Nürburgringre, ami nem teljesen idegen környezet számára: már szeptemberben is hajtották ott a tesztpilóták. Igaz, az nem versenyváltozat volt.

A felhergelt változatról egyelőre nincs túl sok információ, bár a Toyota ígérete szerint nem áll majd távol a sorozatgyártású modellétől a műszaki tartalom. A hűtésen persze mindenképpen módosítanak, a motorháztetőre tehát nem véletlenül került a kiadott képen is látható két légbeömlő. A leszorítóerőre is rádolgoztak, ennek például egy méretes hátsó szárny lett az eredménye. A futómű keményebb, feszesebb lesz mint az alapmodellé.

Az már a versenyautón is látszik, hogy a Genfre készülő utcai kivitel visszafogottabb lesz az eddigi tanulmányautóknál – már ami a formatervet illeti. Az alapot a japán gyártó új, TNGA platformja adja, és minden bizonnyal a legújabb Priusból származó hibridhajtással is elérhető lesz. Alapból elsőkerékhajtással jön, de összkerekes is készülhet belőle.

A Nürburgringen egyébként május 26. és 29. között rendezik meg a már hagyományosnak számító huszonnégy órás versenyt. A Gazoo Racing a C-HR mellett egy Lexus RC-t és egy RC F-et is pályára küld majd a futamon.