Hurrá! Koerus lesz a Mazda új szabadidőautója

2016.01.17. 10:06

A szeptemberben villantott Koeru-tanulmány szellemiségét viszi tovább a következő CX. Az év első felére várt új kupés Mazda-SUV-ot Japánban kapták le, teljesen csupaszon.

Már a Koeru frankfurti bemutatójakor sejthető volt, hogy a CX-sorozat új tagjának hírnökét mutatja meg benne a Mazda. A fogadtatás kifejezetten pozitív volt, a közönségnek bejött a kupés kompakt szabadidőautó-forma, amiben még a Kodót is sikerült megtartaniuk a japánoknak. A koncepcióból egész sok elem tovább él majd a most fotózott prototípuson, amelyet az autós szakmédia nagy többsége már elkönyvelt CX-4-nek, de maradtak, akik szerint ez akár CX-6 is lehet.

A gyenge kémfotók alapján nehéz volna megtippelni, tartották-e a Koeru arányait. Az 4,6 méter hosszú, 1,9 méter széles és 1,5 méter magas, volt, azaz egy picit nagyobb, mint a Mazda SUV-kínálatában jelenleg középméretnek számító CX-5. Ha ezt a méretet tartják, célszerűbb lesz 6-os számmal illetni a keresztségben. A válaszokig valószínű nem kell sokat várni, talán már márciusban Genfben, vagy három héttel később, New Yorkban bemutatják majd, mint szériamodellt.