Belopózott a négyhengeres 7-es BMW

2016.01.26. 17:57

Törökországban és Kínában már rendelhető az új BMW luxusautó négyhengeres motorral, 730i néven. Az új alapváltozat létezését sem nagyon szellőztette a BMW, egyszerűen csak megjelentek az adott országok árlistáiban. Korábban úgy látszott, hogy csak a 740e hibrid hajtásába kerül ilyen motor.

A BMW természetesen itt is ugyanazt a kétliteres benzines turbómotort használja, amelyet ma már az összes kisebb BMW, illetve Mini modellben. A hetesbe a B48 kódú négyhengeres 258 lóerős változata kerül, amely 400 Nm maximális nyomatékát 1550-es és 4400-as fordulatszám között adja le. A váltó a már jól ismert nyolcfokozatú automata, amelyen keresztül a hátsó kerekeket hajtja a motor. Ahogy a számokból sejthető, a dinamikával nincs is baj, a 730i 6,2, a hosszabb tengelytávú, így nehezebb 730Li 6,3 másodperc alatt érheti el a százas tempót, és mindkét változat eléri a 250 km/h-s, elektronikusan beállított végsebességet.

Ha valakinek egyáltalán problémát okoz majd, hogy egy ilyen luxusmodellbe csupán négyhengeres motor kerül, az tehát nem a teljesítmény hiánya miatt fog fanyalogni. Inkább a négyhengeres nyersebb hangja és járása, illetve a presztízs hiánya lehet probléma, bár a BMW akusztikai szakembereinek munkáját ismerve kevéssé tartjuk valószínűnek, hogy használat közben nagyon feltűnő lenne a négyhengeres-hang.

Az viszont látszik, hogy a BMW tart egy ilyen lépés visszhangjától, mivel a többi piacon egyelőre a 740i és a 730d modellekkel indul a kínálat, ezekbe pedig háromliteres hathengeres turbómotorok kerülnek.