Megmutatták az új négyhengeres Porschéket

2016.01.27. 18:14

Ahogy korábban már jelezte a Porsche, a Boxster és a Cayman átdolgozott változatai viselik mostantól a 718 típusszámot. Nem véletlenül: a 718 RSK Spyder a cég egyik legsikeresebb négyhengeres versenyautója volt az 1950-es évek végén. Így a közös pont adott: mostantól a középmotoros Boxsterben és Caymanban is négyhengeres motorok dolgoznak.

A Porsche rögtön kétféle hengerűrtartalmú változatot is készített az új, négyhengeres, turbós boxermotorból, ami azért meglepő, mert a legtöbb gyártó manapság inkább a feltöltéssel skálázza a motor teljesítményét. A német mérnökök nyilván tudják, mit miért csinálnak – talán így tudták minimalizálni a turbókésedelmet, ami egy sportkocsinál sokkal lényegesebb szempont, mint más autóknál. Mindenesetre a kisebb motor kétliteres, kerek 300 lóerős és 380 Nm a csúcsnyomatéka, míg az S változatokba épített 2,5 literes négyhengeres 350 lóerős, 420 Nm csúcsnyomatékkal.

A régi hathengeres szívómotorokhoz képest ez mindkét esetben 35 lóerő többletet jelentett, azaz a 718-asok valamivel gyorsabbak lesznek, mint az elődeik, bár a változás inkább mérhető, mint érezhető. A 718 Boxster 4,7 másodperc alatt érheti el a százas tempót, ami nyolc tizedmásodperces javulást jelent, míg az S változatnál a gyorsulási idő 4,2 másodperc, ami hat tized javulás. Az adatok egyébként Sport Chrono csomaggal és PDK váltóval értendők, a kéziváltós kivitelek valamivel lassabban gyorsulhatnak a hosszabb váltási idő miatt. És a lényeg, amiért a motorcserére szükség volt: az alapmodell fogyasztását vegyes ciklusban 6,9, az S változatét 7,3 literre sikerült levinni száz kilométeren, ami az előbbinél 1, az utóbbinál 0,9 literes javulás a hathengeres változatokhoz képest. Az új motorokkal a végsebesség is javult egy keveset, az alapmodelleké 274, az S változatoké 285 km/h-ra nő.

Bár a Cayman és a Boxster fém karosszérialemezei változatlanok maradnak, a Porschénél azért igyekeztek felismerhetővé tenni a 718-asokat. Egyebek közt változtattak a lökhárító kialakításán, és az új fényszórókban ugyanúgy négyszög-alakzatban helyezték el a LED-es helyzetjelzőket, mint a Le Mans győztes 919-esben, amely mintegy mellesleg szintén négyhengeres. Épp annyit sikerült így változtatni az autó megjelenésén, hogy azonnal megismerhető legyen az új változat, és hogy még négy évig piacon tarthassák, ahogy a legkisebb Porschéknál szokás, azaz a modellváltás 2020-ban lesz esedékes.

Az új Porsche 718 Boxster forgalmazását április 30-án kezdi a Porsche, az alapmodell ára Németországban 53 646, a Boxster S-é 66 141 euró lesz. A Cayman valamivel később érkezik, és a Porsche eddigi gyakorlatától eltérően valamivel olcsóbb lesz a Boxsternél.