Magyar fejlesztésű okostöltők Szombathelyen

2016.01.29. 17:45

Az elektromos  autók közlekedését segítheti az az innovatív műszaki megoldás, amelyet három Vas megyei mérnök fejlesztett ki. Pénteken átadták az általuk alapított eTank Hungary Kft. első elektromos töltőkútját Szombathelyen.

 A töltőkút a város egyik legforgalmasabb főútja mellett, a Körmendi út 40. alatt, a Centennáris Inkubátorház és a Savaria Pláza közötti területen található. Nagypál Tibor, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, hogy egy úgynevezett középgyors, 22 kilowatt teljesítményű töltőállomást telepítettek, ahol az elektromos autókat típustól és töltöttségi állapottól függően 30-300 perc alatt lehet teljesen feltölteni. Ez a töltési sebesség szerinte nem túl nagy, de ahhoz elegendő, hogy valaki, miközben elintézi a bevásárlást, vagy a szomszédos pláza mozijában megnéz egy filmet, feltöltse elektromos autójának akkumulátorát. Hozzátette, a megoldás előnye viszont, hogy az elektromos hálózatot ez a kútfajta nem terheli meg úgy, mint egy gyorstöltő, így szinte bárhová gazdaságosan és gyorsan telepíthető.


Hajdú Adrián szerint fejlesztésük újdonsága, hogy a rendszer szinte személyre szabott szolgáltatást képes nyújtani a felhasználónak. Ez egy applikáció segítségével okos eszközre - telefon, óra, tablet - továbbíthat információkat arról, hogy áll a feltöltés, hány kilométer megtételére elegendő a jármű energiatartaléka, vagy hogy hol található a legközelebbi töltőállomás.

Porpáczy István a folyamatos távfelügyeletet emelte ki, amelynek során a töltést központilag tudják vezérelni és felügyelni, igény szerint akár folyamatos videófelügyeletet biztosítva az ügyfél számára. A töltőkút - melynek használatát az átadóünnepségen a gyakorlatban is bemutatták - egy mágneskártya segítségével vehető igénybe, amely alapján a számítógépes rendszer azonosítja a felhasználót, és a feltölteni kívánt járművet, így a mért töltési teljesítmény alapján fontos adatokkal tud szolgálni. 

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere az átadóünnepségen örömét fejezte ki, hogy Vas megyei mérnökök fejlesztése is hozzájárulhat ahhoz, hogy az elektromos autózás és ezzel együtt az elektromos töltőkutak elterjedjenek Magyarországon. A város polgármestere beszélt arról is, hogy a vasi megyeszékhelyen rövidesen átadnak majd egy úgynevezett gyors töltőkutat is, amely az országos hálózat része lesz. Szombathely országgyűlési képviselője, Hende Csaba szerint, a megújuló energiák felhasználása és az elektromos autók térhódítása feltartóztathatatlan, ezen a területen a következő évtizedben hatalmas lesz a fejlődés, gyermekeink már egészen biztosan ilyen környezetbarát autókkal fognak közlekedni.

Forrás: MTI 

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!