2016.01.30. 09:54

Továbbra is a Toyota a világ legnagyobb autógyártója. A japánok a 2015-ös statisztikák alapján megvédték 2014-es címüket – igaz, saját magukhoz képest kisebb visszaesést könyvelhettek el. Zsinórban negyedik éve állnak már az élen.

A nyilvánosságra hozott adatok szerint 10,15 millió Toyotát értékesítettek világszerte 2015-ben – egy évvel korábban 10,23 millió darab talált gazdára. A második helyre a Volkswagen-csoport fért oda 9,93 milliós eladással, míg a dobogó harmadik fokát a General Motors csípte el 9,8 millióval. Látható tehát, hogy nem túl nagyok a különbségek. Hozzájuk képest azonban már jelentősebb a Renault-Nissan lemaradása, ők 8,22 millióval zártak, míg a Hyundai-Kia az ötödik helyet kaparintotta meg 8,01 millióval.

A verseny egyébként végig szoros volt: 2015 első negyedévében a Volkswagen beelőzte a Toyotát. A második féléves visszaesésben persze szerepe lehetett az ősszel kipattant TDI-botránynak is, amellyel kapcsolatban azóta is sok a bizonytalanság. Emellett pedig Kínában és Oroszországban, tehát két jelentős piacon is csökkentek az eladások, ez is éreztette hatását a VW eredményeiben.

A Toyota számait értelmezve azt is látni kell, hogy ebben a 10,15 millió eladott autóban a Scion, a Lexus, a Hino és a Daihatsu járművei is benne vannak. Utóbbi márkában eddig csak részesedéssel rendelkezett a Toyota, most azonban úgy tűnik, teljesen fel is falják azt.