Osztódik a Renault sportrészlege

2016.02.03. 17:55

Carlos Ghosn, a Renault első embere beszélt a Renault Sport átszervezéséről és a közeljövőt érintő céljairól. Elválik az utcai RS modelleket és a versenyautókat fejlesztő részleg, az előbbi Renault Sport Cars, az utóbbi Renault Sport Racing néven külön részlegként, de szoros együttműködésben folytatja.

Az utcai részlegre az eddiginél sokkal többet tervez költeni a Renault: a cél az, hogy 2018-ra az itt fejlesztett RS, GT és GT-Line modellek eladásait megduplázzák. Ennek érdekében egyrészt terjeszkednek a fejlődő piacokon is – azaz több hasonló modell várható, mint a Brazíliában kínált Sandero RS – másrészt új modelleket is bemutatnak. Valószínűleg a növekedési stratégia egyik eleme az is, hogy a következő Mégane RS elérhetőbb, ugyanakkor kevésbé kiélezett autó lesz, mint az aktuális: úgy hallani, a Clio sportváltozatához hasonlóan ez is kizárólag ötajtós karosszériával készül majd, és ebbe is csak dupla kuplungos automata váltó kerül majd az erős turbómotor mellé. A korábbinál puhább modell így kevésbé lesz versenypálya-barát, ugyanakkor gyors hétköznapi autónak alkalmasabb lehet. A Renault Sport Cars feladatai közé tartozik majd az Alpine márka újbóli bevezetése is, amelyre a jelenlegi tervek szerint az októberi Párizsi Autószalonon kerítenek majd sort.

Az egykori gyári Renault csapat – amely néhány évig Lotusként működött – visszavásárlásával újra a Formula 1 kerül a cég sportprogramjának fókuszába. Ezt a tevékenységet – és persze a Formula-E, a Clio kupa és a többi gyári támogatású versenysorozat – szervezését veszi át a Renault Sport Racing, amelynek vezetője közvetlenül Ghosn-nak jelent majd. Természetesen az eddigi költségvetést is jelentősen megnövelik, ahogy Ghosn fogalmazott, abban a reményben, hogy a sikeres F1-es szereplés közvetlen pozitív hatással lesz majd a Renault Sport utcai autóinak eladásaira is.

A Renault motorszállítóként eddig is fontos szereplő volt a Formula 1-ben, de úgy néz ki, most, hogy kihült a kapcsolat a korábbi partnerrel, a Red Bullal, a cég megpróbálja megismételni gyári csapatként elért sikereit, amelyek közül Fernando Alonso 2005-ös és 2006-os világbajnoki címe a legemlékezetesebb. Ennek érdekében pedig sokkal nagyobb összeget szándéköznak elkölteni a gyorsasági autósport csúcskategóriájában, mint eddig.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!