A GM eladná legfejlettebb technikáját

2016.02.09. 12:46

Első hallásra meglepő a GM alelnökének kijelentése, amely szerint szívesen eladnák külső partnereknek a Chevrolet Volt hajtásláncát. A konnektoros hibrid rendszer ugyanis a legtakarékosabb, és valószínűleg műszakilag is legfejlettebb főegység, ami a General Motorsnál jelenleg készül.

A Voltec nevű hajtáslánccal a legnagyobb baj az, hogy drága, és úgy tűnik, a GM maga nem is tudja nagy tömegben előállítani. Az első generáció közé három típust is terveztek, de a modellváltást csak a Chevrolet Volt élte túl, az Opel Ampera eladhatatlannak bizonyult – az európai típusnál csak a Cadillac ELR zakózott nagyobbat, akkorát, hogy a GM vezetése is kénytelen volt hangosan beismerni a hibát, ami Amerikában nem gyakori.

Az egész Volt problémára megoldást jelentene egy külső partner, akár azon az áron is, hogy a GM csak a hajtásláncot adja át, és nem vesz részt az autó gyártásában. Így ugyanis a leglényegesebb alkatrészek, az akkumulátor és a vezérlőelektronika fejlesztési és gyártási költsége legalább megoszlana a GM és a külső partnere között. Dan Nichols alelnök szerint a GM-nek együttműködő partnerként jó a híre. „Szeretnénk, ha mi válnánk a kézenfekvő választássá, ha hajtás-fejlesztésről van szó” - a mondta, bár egyelőre konkrétumokat nem mondott.

A Volt második generációjában egy 1,5 literes, 101 lóerős benzinmotor, egy 149 lóerős villanymotor és egy 18,4 kWh-s akkumulátorcsomag alkotja a hajtásrendszert. A csapott hátú kompakt négyajtós 8,4 másodperc alatt gyorsul százra, a csúcssebessége 158 km/h, 80 km-t tehet meg tisztán elektromos üzemben, a teljes hatótávolsága 675 km körül van. A típus legnagyobb problémája azonban még mindig a viszonylag magas ár: a 7500 dolláros állami támogatással együtt is bő 33 ezer dollárba kerül, ami amerikai viszonylatban egy ekkora benzin-elektromos autóért még mindig soknak számít.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!